Bejegyzések

Traumák

Kicsit csapongani fogok itt is, akárcsak a való életben. Sajnálom. Innen jön a neheze, innen jön az igazi munka. Eltelt úgy kb. 3-4 hónap a Völgy óta (és egyszerűen nemtudom máshogy megfogalmazni azt biztos nem fogom leírni, hogy megvilágosodás - csupán az volt az pont, amikor ráébredtem hogy az addigi életem abban a formában nem fenntartható, ekkor kezdtem el rendszeresen meditálni, japázni, rengeteget olvasok, bhakták közé járok, foglalkoztatnak a spirituális dolgok. Szóval óriási boldogságban telt ez az elmúlt pár hét, kinyílt a világ, új barátokat szereztem, nem dohányzom, nem fogyasztok alkoholt, figyelek magamra, és a többi, de az elmúlt másfél-két hétben jöttem rá, hogy a melót, a belső melót, a régi elszenvedett traumák feldolgozását nem úszom meg, ez alól nincs kibúvó. Attól, mert jelenleg jól érzem magam és többnyire jól alakul a sorom, attól még azok a sérelmek, fájdalmak, téves beidegződések és lelki rétegek ott vannak, amiket nagyon gyorsan fel kéne oldalni, mielőtt tuda

Helló. Megint.

Valami irtózatosan furcsa érzés fogott el hogy megint itt vagyok, és megint itt van az arcomban a kezelőfelület, ami úgy tűnik, nem ereszt így 2 év után sem. Pedig itt kezdtem tíz éve is, jó, kilenc. Volt pár jó év és szereztem rengeteg ismerőst, egy-két barátot is a netes jelenlétnek köszönhetően, aztán abbahagytam, mondván: nincs már közléskényszerem, meg amúgy is, cikinek éreztem az akkori fejemmel, hogy online közlöm mit csináltam aznap, miért mondtam fel éppen a munkahelyen, ki idegesített fel, mit gondolok egy aktuális eseményről vagy hogy milyen filmet láttam legutóbb a moziban. De szögezzük le: a "közléskényszer" nem ciki. Többnyire, és bizonyos formában. Nincs semmi rossz abban, hogy értékes gondolatokat osztasz meg, ha igényed van arra, hogy kifejezd magad, hogy diskurzust indítsd, hogy kicsiben kezdd, vagy ha szeretnél megszólítani valakit, valakiket. 6:48 van csütörtök reggel egyébként, ha nekem valaki azt mondja, hogy ma, azaz ma lesz a napja annak hogy is